A Felfalt kozmosz, avagy egy négyszer elkezdett regény története | Markovics Botond sci-fi hírlevele #16 - Extra
Sziasztok!
Egy éve jelent meg a Felfalt kozmosz.
Bevallom, én nagyon szeretem ezt a regényt, de ennél sokkal-sokkal fontosabb, hogy úgy tűnik, ti is, hiszen már eddig is rengeteg pozitív olvasói visszajelzést kapott, elnyerte a Zsoldos Péter-közönségdíjat, az SFF-Vektor moly olvasókból összeállt zsűrije az év sci-fi regényének választotta, ráadásul a szintén lényeges eladási számokat tekintve időarányosan az eddigi legjobban fogyó regényem. Köszönöm, hogy ennyien bizalmat szavaztatok neki az első évben. (Itt egy csomó kritika és interjú található kigyűjtve a könyvről.)
Az egy éves jubileumra egy szerintem érdekes poszt ötlet jutott eszembe, mégpedig annak története, hogy miként jutott el a Felfalt kozmosz az első ötlet kipattanásától még 2010-ben a regény 2023-as megjelenéséig.
Szerintem érdekes sztori lesz - olvasóként és írói szemmel is. A regényírás ugyanis nem olyan, mint a filmekben, hogy az író leül, tölt magának egy pohár bort, parázslik a szájából kilógó cigi, és közben megszállottan gépel. Vannak ehhez hasonló, “látványos”, furcsa szakaszok is, de magának a szövegnek a megírása az alkotói folyamatnak csak egy szelete, a regény viszont az első gondolatmagtól kezdve folyamatosan épül, formálódik. Először csak fejben, jegyzetek formájában, de írás közben is folyamatosan mozog, változik. Szinte minden egyes pillanatban.
A Felfalt kozmoszt 2010 óta háromszor kezdtem el különböző világháttérrel, szereplőkkel és történetirányokkal, és háromszor buktam bele, mire eljutottam a negyedik változathoz, ami végül Felfalt kozmosz címmel megjelent.
Most ezt a három korábbi regénykoncepciót fogom elmesélni.
Ha esetleg még nem olvastad a Felfalt kozmoszt, szerintem vágj bele, de ez a történet egyébként a regény ismerete nélkül is érdekes lehet, viszont azért a fülszövegét itt talán érdemes előtte elolvasni.
A regény alapötlete, egy másfajta fizikai alapokon működő univerzum elképzelése, még 2010-ben született meg. A téma akkor nagyon fellelkesített, el is kezdtem gondolkodni rajta, és utánaolvasni, hogy miféle módokon lehetne megváltoztatni egyes fizikai paramétereket, hogy egy fura, de mégis valamennyire élhető univerzum jöjjön létre, ami egy esetleges sci-fi történet cselekményének középpontja lehet. Ekkor bukkantam rá a negatív tömeg gondolatkísérletére, aminek valósággá tételével kibomlott egy kaotikusabb, másfajta gravitációs elvek mentén szerveződő, idegen univerzum vázlatos világa, sokkal nagyobb sebességgel terjedő fénnyel, sötét helyett ragyogó világűrrel és egyéb furcsaságokkal. (A negatív tömegről egy korábbi hírlevélben bővebben olvashatsz - az Egy másfajta fizika részben.)
A másik fontos gondolat pedig a fény relatíve lassú terjedési sebességének következménye volt, az, hogy valójában nem tudhatjuk, jelenleg milyen a galaxisunk, vagy az univerzum, hiszen csak a múltját látjuk, millió, milliárd évvel korábbi fény, fotonrészecskék érnek csak el éppen hozzánk nagyobb távolságokból. Ebből jött a regény központi kérdése, hogy mi van, ha az univerzumunk már nem is létezik a jelenleg látott, ismert formájában, és az említett másfajta fizikájú univerzum már javarészt felfalta.
Az első: Negatív univerzum
Az első regénypróbálkozásom még 2011-ben történt, Az ember könyve és Az időutazás napja megírása között.
A munkacíme Negatív Univerzum volt (ez a cím sosem tetszett igazán), a történet szerint néhány évszázaddal járunk a jövőben, az emberiség a 70 Ophiuchi csillagnál egy fura, üreges gömbobjektumra bukkan, amelyet megpróbálnak megfúrni, odabent azonban változik a gravitáció, és váratlanul egy élő emberre bukkannak. A helyről kiderült volna, hogy egy idegen létesítmény, ami egyfajta pecsétként zár el egy a mi univerzumunkba vezető rést, amin egy másik univerzum próbálna betörni a mi valóságunkba.
Négy nézőpont karaktert terveztem, Gregoryt, ebben az objektumban talált, emlékeit vesztett férfit, aki a másik univerzumból tért vissza, egy anyát, aki egy bántalmazó kapcsolatban él, amiből éppen szabadulni próbál, a lányukat, valamint egy Drake nevű i-macskát, aki a kislánnyal került volna majd közelebbi barátságba. Az i-macskák ismerősek lehetnek Az utolsó író című novellámból (a Könyves magazinon elolvasható), és ebben a regényben ki akartam bontani a háttér-történetüket is, hogy hogyan hozták létre őket génmódosítással, és milyen közösséget alkottak az emberek világában.
Ez a változat végül 300 ezer karaktert élt meg, azaz egészen sokat (a Felfalt kozmosz 810 ezer karakter), mire rájöttem, hogy egyáltalán nem működik. A történet túl messziről indult, túl sok mellékszálat tartalmazott, mondhatni, még nem igazán tudtam, mit akarok kihozni belőle azon túl, hogy majd a másik univerzum elszabadul a végén.
Így aztán ez a koncepció össze is omlott, én meg inkább elkezdtem írni Az időutazás napját. Ami azért érdekes, mert az pláne nem volt egy túltervezett regény, de annál pont működött a spontán kreativitás lendülete (még ha utána jelentősen át kellett is írnom).
A második: A Hyde-univerzum
A második kísérletem még ennyit sem élt meg, mint az első. Ez már 2015-ben történt, miután Az időutazás napja és Az időutazás tegnapja is elkészült, én meg újra visszatértem a másfajta fizikájú univerzumom ötletéhez.
Ez a változat az első sztoriötlet után több évszázaddal játszódott volna, egy több részre szakadt, poszthumán emberi civilizációban, amelyben a másik univerzum fenyegetése már létezik, az emberek menekülnek előle, és közben küzdenek, hogy megállítsák.
Az emberiség szétszóródott kisbolygó-űrhajókban, asztropoliszokban élt, a halottak pedig digitális tudatszellemként léteztek tovább, korlátozott állampolgárként az élőket idegesítették. A Hyde nevű univerzumból idevezető réseket, lyukakat ismeretlen, ősi, idegen eredetű objektumok zárták el, azaz egy korábbi idegen faj már megpróbálta megfékezni a Hyde betöréseit.
Azonban a regény történése előtt évezredekkel, a Föld közelében az emberek egy ilyen objektumot megsértettek, és azóta a Hyde a galaxisban a fénysebességhez közeli sebességgel terjed szerteszét. (Gyakorlatilag ez lett volna az első próbálkozásom történetének magja.) Bár, itt léteztek térugrások is, de az emberek mégsem akartak annyira eltávolodni a terjedő másik univerzumtól, ugyanis azon dolgoztak, hogy bezárják az általuk hajdanán véletlenül megnyitott rést.
A Hyde-univerzum tulajdonságai itt-ott már hasonlítottak a Felfalt kozmoszé Szupraverzumára, kivéve, de eközben mindenféle hallucinációt is okoztak volna, és egyeseket talán az őrületbe is kergettek.
Sajnos itt sem a világ, sem a karakterek nem működtek már az elejétől, és gyorsan rájöttem, hogy engem ezek a másik univerzumot lezáró objektumok érdekelnek, ezért inkább oda kellene koncentrálnom a történetet. Ezért nekikezdtem újra, teljesen másképp.
A harmadik: Inverzum
A legmesszebb és legközelebb ezen harmadik próbálkozás során jutottam, szintén 2015-ben. Ezt nem terjedelemben értem, mert ha jól emlékszem, itt is csak néhány fejezetet írtam meg, viszont egészen terjedelmes jegyzethalom gyűlt össze, és ezúttal a sztori is nagyjából összeállt a fejemben.
A másik univerzum itt az Inverzum nevet kapta, és az alapgondolat megmaradt, a távoli jövő emberisége a Vonulás nevű, több ezer asztropoliszból álló nomádközösségben menekül a mi univerzumunkba benyomuló másik univerzum fenyegetése elől, amely már elnyelte a világ jelentős részét.
Az emberek közben felfedeznek egy idegen objektumot, ami átvezet a másik univerzumba, de a belsejében idegen fajok, plusz egy gyorsan növekvő emberi szekta gyülekezik (a Felfalt kozmosz Fényhívőinek korai előképe), és hódít meg magának egyre több embert. A Vonulást vezető dinasztia megbízásából egy csapat katona/harcmester és tudós indul el a Gordiusz nevű idegen létesítmény, vagy inkább egy félig mesterséges félig élőlény nagyon furcsa belsejébe, hogy többet tudjon meg az Inverzumról.
Az Inverzum legnagyobb hibája az volt, hogy túl sokat akart, túl sok mindent tuszkoltam bele, amely elemek egyáltalán nem illettek össze. Ennek ellenére ez a próbálkozás nagyon fontos állomás volt az azóta megjelent regényeim életében, ugyanis a rengeteg beleerőszakolt ötlet “táplálékul” szolgált a Felfalt kozmoszon túl még két másik, későbbi regénynek, a Xeno-nak és az Eldobható testeknek is.
Ebben a világban ugyanis az emberek digitális tudatként éltek, és szabadon nyomtattak maguknak a testeket, szóval, ez a világ gyakorlatilag mintha az Eldobható testek jövőjében játszódott volna, és önmagában számos kérdést vetett fel, hogy hogyan is működik egy ilyen világ, hogyan jött egyáltalán létre. Ezen kívül egy sor idegen civilizációt is kidolgoztam hozzá, például a nyüzsgő, félénk firkákat, akik mindenhova kis szobrocskákat pakolásztak, egy megérthetetlen, fura, korong alakú fajt, akikből aztán a Xeno-ban az ostorosok lettek, plusz a voyeuröket is ide találtam ki eredetileg.
Ez így együtt azonban túl sok volt.
Én pedig rájöttem, hogy ezek a fura idegen fajok és a köztük lévő kapcsolat, a kommunikáció lehetőségei sokkal jobban érdekelnek, mint a másik univerzum. Ezért az ötletet megint félreraktam, és elkezdtem írni a Xeno-t, amibe nagyon sok idegen fajos ötletet emeltem át az Inverzum regénytorzójából, világleírásaiból.
Aztán pár évre rá pedig a nyomtatott, eldobható testek világa kezdett el jobban érdekelni, de ennek is inkább a kialakulása és társadalmi következményei, ebből született meg az Eldobható testek regényem 2020-ban.
Felfalt kozmosz
És elérkeztünk 2020 őszéhez, amikor egyszerre csak elkezdtek helyére kerülni a részletek a másik univerzumos történet kapcsán is. Végre! Ehhez kellett a három főszereplő testvér, Emily, Kaito és Diali, az ő kezdeti szoros kapcsolatuk, egymástól való elszakadásuk, a választott életútjaik, ami aztán meghatározta a történetet, valamint kellett ez a poszt-klímaválságos, látszólag idilli, zöld utópiavilág, ami azonban szépen lassan átfolyt globális diktatúrákba, valamint kellettek a poszthumán vezetőik, akiket már nem lehetett kimozdítani többé a hatalomból.
Ez jó alapot nyújtott ahhoz, hogy elkezdjem egy újabb verzióban kibontani a Szupraverzumot, és újra a jelenség első felbukkanásától kezdtem, és rájöttem arra is, hogy a történetnek egy nagyobb időtávot kell bejárnia.
Ilyen, időben ennyire elnyújtott történetű regényt azonban még sosem írtam, bármilyen izgalmas kihívásnak is tűnt, valójában sokkal nehezebb volt, mint gondoltam. Egyrészt minden fejezet egy mini történet, ami után ugrunk egy-két évtizedet, ami által a következő fejezetben nem lehetett csak úgy, simán folytatni a cselekményt, érzékeltetnem kellett azt is, hogy hosszabb idő telt el, változtak a karakterek, változtak a viszonyaik, sőt, maga a világ is változott. Aztán a következő fejezetben újra. És mindezt úgy, hogy ne legyen a regény egy folytonos expozíció.
A váltott nézőpontok miatt ráadásul az egyes szereplők saját idejét is össze kellett hangolnom, nem beszélve arról, hogy a fránya fizika miatt még az életkorok közti különbségek is el-elmozdultak. Azt tudtam, hogy lesz néhány fontos csomópontja a regénynek, amikor a szereplők találkoznak, vagy majdnem találkoznak, vagy egyazon pillanatban történnek velük fontos dolgok, és ezt is nagyon alaposan meg kellett terveznem.
Na, de a végére minden összeállt, a belekerült témák, pl. a Szupraverzum, a globális diktatúrák, a szabad akarat mind nagyon szépen és logikusan kapcsolódott egymáshoz és a szereplők életéhez is, mind erősítették egymást.
Hosszú út vezetett a kész regényig, talán ez volt az eddigi leghosszabban érlelt történetem. Viszont mivel jóval lassabban írok, mint ahogy az ötleteim születnek, ez a 10 év nem lesz a jövőben egyedi eset.
És eddig talán egy regényemnél sem kaptam még ennyi noszogatást, kérdést, hogy hol a folytatás. (Talán csak a Xeno-nál.)
Nos…
Felfalt idő
Talán nem kiabálom el, de egészen nagy esélye van most már, hogy a Felfalt kozmosznak fogok majd folytatást írni Felfalt idő címmel.
A nagy kérdés leginkább az, hogy mikor.
Hát, valamikor.
Mert a legnagyobb problémám szintén az idő. Sok mindent szeretnék megírni, de munka mellett az írásra fordítható időm korlátozott, mondjuk úgy kevesebb, mint szeretném, és jelenleg is három könyvön dolgozom egyszerre. Az egyiket átírom, a másiknak a sztoriját építgetem, a harmadikhoz meg a jegyzeteket gyűjtöm. Ez jó pár év még, mire mind el is készül, és meg is jelenik.
Szóval, nem ígérek semmit, csak azt, hogy nagy eséllyel lesz majd egyszer egy Felfalt idő. Remélem, még emlékezni fogtok a Felfalt kozmoszra akkor is.;)
Ez itt pedig a reklám helye:
A Felfalt kozmosz minden könyvesboltban és e-könyvként is kapható:
Agave kiadó webshop: https://agavekonyvek.hu/konyv/science-fiction/felfalt-kozmosz/
E-könyvként a dibook.hu-n: https://dibook.hu/konyv/felfalt-kozmosz
Bookline: https://tinyurl.com/2curzmp5
Lira: https://tinyurl.com/22s9se7v
#Ez is érdekelhet a korábbi hírlevelekből
Alita, a harc angyala manga magyarul - a cyberpunk sc-fi manga hamarosan megjelenik magyarul, én régebben olvastam angolul, szóval, most lelkesen ajánlom
Augusztusi hírlevél #14: menő sci-fi ötletek: Teleportáljunk! | Az SFF Vektor az év sci-fijének választotta a Felfalt kozmoszt | Könyvajánlók | Felfalt kozmosz napló: Másfajta fizika…
A Dűne 2. film szerintem - ajánló, kritika
Júliusi hírlevél #13: menő sci-fi ötletek: A beszélő kutyák | #Felfalt kozmosz napló 5. - szusztinizmus és alapjövedelem | Blog és podkaszt ajánló | Mit írók most és még sok más…
Ha tetszett, ajánld másoknak is: