Markovics Botond sci-fi hírlevele - 'Életjáték' novella
Ezt a novellát 2018-ban írtam a Móra kiadó, 2050 című ifjúsági antológiájának felkérésére. Központi témája az online zaklatás, na meg egy kicsit eljátszottam egy jövőbeli iskolarendszer gondolatával is. A novella alapján egyébként a Vekker Műhely azóta is tart kreatív olvasás foglalkozásokat diákoknak: https://vekkermuhely.com/portfolio-item/eletjatek/
Ha az email esetleg félbevágja, akkor a tovább/teljes üzenet megtekintése gombbal lehet tovább haladni. Becsült olvasási idő 15-20 perc.
(A 2050 antológiát Sirokai Mátyás szerkesztésében pedig ajánlom mindenkinek, nagyon jó sci-fi novellák vannak benne 2050 és Magyarország témában.)
Markovics Botond
ÉLETJÁTÉK
(novella)
Petrát egy szerdai napon hekkelték meg.
Szülei este vendégségbe mentek a barátaikhoz, és mielőtt Petra belemerült volna a MountainVR-ba, elment zuhanyozni. Megmosta a haját, és közben Nadine-tól a Korean Sunshine-t énekelte.
Megtörölközött, közben magát nézte a tükörben, és ebben a pillanatban észrevette, hogy az iMaster agykomputerével összekötött retinakamerája rögzítette, ahogy pucéran énekel a víz alatt. Határozottan emlékezett rá, hogy a kamerát órákkal ezelőtt kikapcsolta.
A felvétel a következő pillanatban bemásolódott egy üzenetbe, és egy titkosított Social-címre továbbítódott.
Kapkodva maga köré terítette a törülközőjét, aztán újraindította az iMastert, és lefuttatott egy biztonsági ellenőrzést.
Semmi rendellenest nem talált.
Szeme elé ugrott egy chatablak, és egy rövid üzenet érkezett valami Fantom101-től:
„Szexi vagy.”
Petra gyorsan megtörölközött, magára kapta a pizsamáját, csak utána mert válaszolni.
„Mi van??? Ki vagy te?”
„Az, aki meghekkelte a mobilagyadat.”
„Hát persze! Ez egy iMaster!”
Minden porcikájában reszketett.
„Egy régebbi típus. Elavult op. rendszerrel, sebezhető tűzfallal. Jók a melleid. Nem túl nagyok, de pont ezt a típust szeretem.”
„Nem tudom, ki vagy, de takarodj a fejemből, mielőtt…”
„Ne fenyegess, kislány! Azt akarod, hogy kirakjam a zuhanyzós videódat a Social-ödre? Az összes ismerősöd látni fogja. Körbenéztem a mentett emlékeid között, és vannak ott még izgalmas anyagok.”
Petra azonnal offolt a hálózatról.
Mit szerezhetett meg? Egyik osztálytársához, Barnabáshoz írt titkos szerelmes verseket? Vagy a fiúról titokban készített retinakamera felvételeit? Az utóbbi hónapokban rengeteg snittet rögzített róla, főleg a sportórákon, az egyetlen napon, amikor élőben is láthatta.
Mindez semmi nem volt ahhoz képest, hogy az előbb pucéran lefilmezte.
Bebújt a paplan alá, és összekucorodott.
Kirázta hideg. Ki ez a barom? Tényleg feltörte az iMasterét? És hozzáfért a személyes dolgaihoz? Ki ez?! Csak arra tudott gondolni, hogy biztos valami vén, cigicsikket szívó perverz.
A tarkójába ültetett iMaster 8 valóban régebbi típus volt, már csak pár hónapot kell kibírnia, és karácsonyra fog kapni egy menő Visio-t, de a mostaninak elvileg minden biztonsági alkalmazása megfelelően működött. Elvileg.
Órákig tépelődött, de végül nem bírta tovább. Visszalépett a netre.
A csikkes szerencsére nem jelentkezett.
Petra elkezdte böngészni a netet, hogy mit lehet csinálni ilyen helyzetben. Az op. rendszere valóban régebbi, feltártak benne jópár biztonsági rést, de ettől még nem olyan egyszerű meghekkelni. Csak profik képesek rá.
Megoldás: ments mindent a felhőbe, majd töröld le az összes alkalmazást, és telepítsd őket újra.
Hát jó.
Órákon át vacakolt a mentésekkel, majd végül felül akarta írni az op. rendszert. Csakhogy nem volt hozzá jogosultsága.
Mi az, hogy nincs jogosultsága?!
Meredten bámulta a plafont, és egyfolytában azt érezte, valaki most is figyeli. Csak akkor nyugodott meg egy kicsit, amikor meghallotta a hazaérkező szülei motozását. Megfordult a fejében, hogy szól nekik, csakhogy ők azonnal a rendőrségre rohannának, és akkor tuti, hogy a csikkes kirakja a Socialre a videóit, meg a privát dolgait.
Úgy érezte, most is őt kukkolja. Önkéntelenül a fejére húzta a paplant.
Csak nagyon nehezen tudott elaludni.
***
Másnap tíz perccel reggel nyolc előtt kúszott ki az ágyból.
Azonnal eszébe jutott a csikkes. Leginkább csak egy rossz álomnak tűnt, de bárcsak az lett volna.
Kócos hajjal bekapcsolta az iMasterét, és belépett a Budapesti Virtuális Gimnázium VR-alkalmazásába. Eheti avatarja Max Caulfield, egy régi videojáték alapján készült animációs film főhősnője volt.
Retinalencséi felvillantak, és berántották a virtuális valóságba. A 10.a, múlt heti szavazásnak megfelelően átalakított, Roxfort-stílusú osztálytermébe érkezett, talpa alatt nyikorgott az ódon parketta, a mennyezetről egy óriási viharmadár csontváza csüngött alá.
Barnabás avatarja a westerosi Jamie Lannister lovag volt, Hajnié Klímakapitány, de a többiek is mind szuperhősök, mozihősök, fényben csillogó és fényt gyűlölő vámpírok, popsztárok és VR-celebek avatarjaiban érkeztek, kivéve a kevésbé kreatívakat, mint Réka vagy Lóri, akik az osztálytémához alkalmazkodva Hermione és Harry Potter avatarját viselték.
Pontban nyolckor megjelent Szántó tanárnő McGalagony professzor avatarjában.
Petra mélyeket lélegzett, így próbálta visszafogni idegességét: a mai osztályfőnökin neki kell előadást tartania a hobbijáról. Arról a hobbiról, amit általában el szokott titkolni a suliban. A tanárnő rögtön az elején fel is szólította, ő pedig barna hajú, vékony alkatú Max-avatarjával kiment az ébenfa tanári asztal mellé, és szemlesütve, enyhén remegő hangon kezdett el beszélni:
– Kiskorom óta tervezgetek saját virtuális tereket… például A gyűrűk ura, a Parányok mindenhol, az AlienPlanet világaihoz. Meg hasonlók… Szeretnék majd… grafikus lenni. – Ugyan, kit érdekel, mi szeretnél lenni? A többieket tuti, hogy nem. Látta is néhány osztálytársa arcán az unalmat. Legalább Barnabás figyelt. – Ez nekem egyfajta önkifejezés.
– Mesélj a díjról, amit nyertél! – noszogatta a tanárnő.
– Az nem olyan érdekes – rázta fejét Petra. Minden baj okozója a díj volt, mert onnan már nem tudta eltitkolni, mivel tölti a szabadideje nagy részét, és hirtelen többek számára érdekessé vált.
Nem akart érdekes lenni.
– Ugyan már! Meséld csak el. Légy rá büszke!
– De úgyis tudja már mindenki, nem? A Disney diákoknak szóló európai VR-animációs pályázatán harmadik helyezést értem el. Ennyi. Szerencsém volt. Januárban kiutazhatok a Disney VR-részlegéhez két hétre.
Barnabás elismerően füttyentett, Dorina, aki Laurie McKenzie, a híres színésznő tinédzserkori avatarját viselte griffendéles talárban, látványosan elfintorodott.
A második óra problémamegoldás volt, és majdnem elaludt rajta. Angolon a John nevű chatbottal beszélgetett a mexikói vízkartellekről, majd a milliárdos Melvin Kadek mesterséges intelligenciáiról. Irodalmon üveges szemmel hallgatta, ahogy a virtuális Balassi Bálint szaval nekik harsány hangon. A dupla vizuálkreativitáson a Disney féle Roxfort virtuális valóságában alkottak, ettől kicsit felébredt, és az egyik toronyba egy önmagába záródó Escher-lépcsőt tervezett, amiből így csak bizonyos szögből nézve lehetett kijutni.
Ebédszünet alatt mindenki offolt.
Petra otthon éppen a futárdrón által kihozott ebédjét melegítette, amikor a csikkes újra megjelent:
„Ha még egyszer offolsz az engedélyem nélkül, megy a videód az egész iskolának!” – fenyegetőzött.
„Bocs, de mindjárt kezdődik a következő órám.” – Petra meglepődött a saját bátorságán.
„Addig még van egy kis idő! Vetkőzz le!”
„Hogy mi van?! Miért?”
„Mert azt mondtam. Aztán állj a tükör elé. Csak játszunk egy kicsit.”
Petra offolt a hálózatról.
Ez most már para volt. A csikkes biztos, hogy valami perverz. És nála van a zuhanyzós felvétel. Lehet, hogy most is azt nézegeti.
Szaggatottan vette a levegőt, és nem mert megmozdulni sem, mintha a csikkes itt lihegne a szobában. Sírás kerülgette, rá sem bírt nézni az ebédjére.
Letelt az ebédszünet, kénytelen volt visszalépni a hálózatra, mert kezdődött a gazdasági ismeretek.
A virtuális tanteremben Max Caulfieldként maga elé meredve ült, és nem tudta, mit kellene csinálnia. Mit akar tőle egyáltalán?!
Gergő lépett mellé menőnek képzelt Adrian Bell-avatarjában. Petra utálta a nyálas énekest, még a hangját is túl negédesnek tartotta.
– Ööö, izé, van kedved mutatni pár cuccot, amiket VR-ban terveztél? – kérdezte Gergő.
– Nem hiszem, hogy túl érdekes lenne – felelte kitérően.
– Pedig tényleg érdekel! Imádom A gyűrűk urát.
– Majd talán máskor – próbált mosolyt erőltetni magára Petra.
Gergő élőben sötét hajú, magas srác volt, ami éles ellentétben állt Adrian Bell hirtelenszőke tincseivel.
– Hát, oké. – Csak nem akart lekopni. – A te gazd. házid is szívatós volt?
– Eléggé. Legalább egy órát szenvedtem vele, mire kijött.
Ki is kereste a fájlt a házis könyvtárból, úgyis mindjárt jön a Pongrácz, és le kell adni. Nem találta. Idegesen rákeresett a fájlnévre, kereste a dokumentum előzményekben, de nyoma sem volt.
A csikkes kitörölte.
Az egész tizedikes gazd. jegyzetfájlját eltüntette.
– …korean szánsájn! – énekelte hirtelen két paddal előtte Dorina. Padtársnője, Vera felkuncogott, és gúnyosan hátrasandított.
Petra elsápadt:
Tudják?! Látták!
Gyanakodva átlépett a Socialre, és a profiljában meg is találta az egy perccel ezelőtti videómegosztását, amelyben a Korean Sunshine-t énekli, majd belenéz a tükörbe. Egy pillanatra bevillant a képbe a bal melle is.
Azonnal törölte a videót, de úgy tűnik, Dorina vagy valaki az osztályból már megtalálta. És ha Dorina látta, akkor bárki más is láthatta. Talán Barnabás vagy Gergő is. Az összes fiú.
Körbepillantott, de senki nem figyelt rá Dorinán és Verán túl. Ők viszont látványosan feléje tekintgettek, és nevettek.
Petra legszívesebben offolt volna szégyenében, csakhogy ebben a pillanatban megjelent Pongrácz, a gazdaságis tanár avatarja. Pongrácz mindig úgy nézett ki, mint Pongrácz, csak az ötvenes, jelenlegi külseje helyett a húsz évvel ezelőtti kinézete avatarját használta.
És a csikkes jóvoltából, házi hiányában hamarosan meg is kapta a kisegyest az óra elején.
Mégis ez volt jelenleg a legkisebb problémája.
***
Este rettegve, de dühösen várta a csikkest. Tudta, hogy jönni fog. Az ágyból, pizsamában VR-ozott, de közben folyamatosan figyelte a Social-t, hogy nem kerül-e fel a tudta nélkül egy újabb részlet. Hajni és Réka buliba hívták a hétvégére, de lemondta, aztán régi, általános iskolai barátnőjével, Ninával dumált hosszan egy japán témájú VR-hangulatszobában. A csikkesről még neki sem mert beszélni.
Végül Gergő jelentkezett be:
„Szia! Rákerestem a pályázatodra a Disney-nél. Csak azt akarom mondani, hogy eszméletlenül profi!”
„Thxd”
„Azért majd szólj, ha mégis megmutatnád.”
„Oké.”
Gergő erre már nem reagált.
Petra kétségbeesetten kutatott valami értelmes kérdés után. Muszáj valakivel beszélgetnie, hogy elterelje a gondolatait a csikkesről:
„Figy, te mi szeretnél majd lenni? Mármint, ha felnősz.”
Hát, ez minden volt, csak nem értelmes kérdés.
„MI-kel szeretnék foglalkozni. Szívesen dolgoznék a Kadek Earthnek vagy a Google-nak. Igen, tudom: tízezer jelentkezőből talán egy embert vesznek fel. Meglátjuk. Idéntől mindenesetre stréber leszek, és mostantól csak arra gyúrok, amire nekik van szükségük.”
Petra nem igazán hitte, hogy Gergőnek bármi esélye lenne elnyerni egy ilyen elit állást.
„És te? Grafikus?”
„Csak szeretnék. Sosem leszek az. Nem vagyok elég jó.”
„Persze, persze, biztos azért nyertél a Disney pályázaton is, mi? Direkt a bénákat választották ki. – Petra nem reagált, erről nem akart vitát nyitni. – Más: ugye te sem kedveled Dorinát?”
„Mitől kedvelném? Kár, hogy az ember nem választhatja meg az osztálytársait.”
„Hát, ja. De pár év múlva talán végre itthon is bevezetik az egyéni oktatást. És akkor mindenki a saját képességei szerint haladhat. Nincsenek többé csoportórák, csak logikai és képességjátékokba épített egyéni tanulás. Meg hozzád hasonló képességűekkel együttműködés.”
„Azt nagyon bírnám.”
„Én is. De szerintem mi már rég végzünk, mire bevezetik.”
„Van kedved átmenni VR-ba?” – kérdezte hirtelen Petra.
„Simán. Hol szoktál lógni?”
„A Mountainban.”
A MountainVR-ban minden rendelkezésre állt: száguldoztak a Racer Demonsban, aztán megmutatták egymásnak a kedvenc koncertjeiket, majd ember-óriáspók hibrid fejvadászok elől menekültek egy fantasy világban.
Aztán órákig beszélgettek. Az Adrian Bell-avatarja miatt azt hitte, hogy Gergő menthetetlen, de ugyanúgy szerette Jack Kaluna poszt-pop zenéjét, mint ő. Sőt, mérsékelten képben volt a koreai virtuális szubkultúrában, és nem kapott idegrángást a Min-ji szerint a világtól sem, pedig a koreai VR-showknál kevés furcsábbat lehetett találni a neten. Tulajdonképpen egészen sok közös akadt bennük.
És miközben együtt lógtak, el is felejtette a csikkest.
Azonban amint kilépett a Mountainból, tucatnyi üzenet várta:
„Megmondtam, hogy ne merj offolni!!!”
„Hol vagy?!”
„Szórakozol velem?!!”
Az utolsó üzenet alig tíz perccel ezelőtt érkezett:
„Megbánod, ha nem jelentkezel.”
„Itt vagyok!” – reagált gyorsan. “Mit akarsz tőlem?”
„Ha kereslek, válaszolsz! Megértetted? Nem volt elég a mai figyelmeztetés? Kirakjam az egészet a netre? Ezt akarod? Ki ez a taknyos, akivel együtt lógtál?”
„Egy osztálytársam.”
Taknyos. Ki használ ilyen kőkori szavakat?
Egy vén, perverz csikkes. Kirázta a hideg a gondolattól, hogy ez az alak rá csorgatja a nyálát.
Szólnia kell apuéknak. Majd ők elintézik. Igen, ezt kell tennie. Csakhogy a csikkes bosszút fog állni. Ha felrakja a videóját… meg mindent… Nem, azt nem élné túl.
„Hol is hagytuk abba? Ja, igen. Vetkőzz le!”
„Mi… miért?”
„Mert azt mondtam. Aztán állj a tükör elé. Újra látni akarlak.”
Petra önkéntelenül nyakig húzta a paplanját.
„Hagyj békén!”
„Ugyan, csak játszunk egy kicsit. Gyerünk! Állj a tükör elé, és fogd meg az egyik melled.”
„Miért csinálod ezt velem?”
„Nyár_2050. Miféle képek ezek? Családi nyaralás?”
„Elegem van belőled! Tűnj el, hallod?! Tűnj el!”
„Hé, higgadj le. Nem kell a hiszti. Horvátország? Ne már! Ennyi felvételt és képet csináltál? Szerintem nem kellenek neked ezek, inkább letörlöm.”
„Ne!”
„Már késő! Ha hívlak, itt vagy. Nem érdekel, kivel romantikázol éppen!”
„Senkivel nem romantikáztam.”
„Várod már az utazást a Disneyhez? Nem félsz, hogy visszamondják a meghívást? Én aggódnék. Vagy írsz nekik te magad, hogy nem akarsz elutazni.”
„Miért tennék ilyet?”
„Ez egy jó kérdés. Segítek megfogalmazni. Kedves Disney, sajnálattal szeretném tudatni önökkel, hogy iskolai tanulmányaim nem teszik lehetővé a nyereményutazást, ezért szeretném, ha egy másik pályázónak…”
„Mekkora rohadt szemét csikkes vagy te!
„Csikkes? Így hívsz? Csikkes?”
„És akkor mi van? Honnan tudsz a Disneyről?”
„Benne volt a hírekben, és benne van a fejedben. Jó reggelt! Mindent tudok rólad, az összes kis titkodat.”
„Én is tudok rólad dolgokat – vágott vissza dühösen Petra. – És ha nem takarodsz ki a fejemből, szólok a szüleimnek. Elegem van belőled.”
„Ezt lehet, hogy egy veled egyidős kölyök beveszi, de én nem. Nem vagy hülye, pontosan tudod, mi fog történni, ha megteszed. És most vetkőzz le. Különben a Socialre újra kikerül a zuhanyzós videód, és ezúttal már nem fogod tudni letörölni.”
„Ne!”
„Akkor csináld!”
Petra ólomnehéz tagokkal felállt. A tükörhöz lépett. Aztán lassan, nagyon lassan, remegve kibújt a pizsama felsőjéből.
Nagyon hideg volt, karját ösztönösen keresztbe fonta a melle előtt.
„A nadrágot is.”
Gépiesen azt is letolta. Közben behunyta a szemét, nem akarta látni magát, nem akarta látni, amit a csikkes is lát.
„Nana, így nem jó. Nézz bele a tükörbe! Egyenesen a tükörbe! Gyerünk.”
Nagyon lassan emelte fel a fejét. A tükörből saját sápadt, tágra nyílt szemű arca bámult vissza rá.
„Álomszép vagy! Most fogd meg a bal melled.”
Petra megérintette a mellét, hideg ujjai jégcsapokként csípték a bőrét.
„Milyen kicsi a kezed… Most nyúlj a lábad közé! És ne nézz másfelé! Magadat nézd. Kicsit lejjebb, ne csak az arcodat…”
Petra úgy érezte, nem is ő csinálja ezt, hanem csak távolról figyeli ezt a rettegő, másik lányt, akinek keze lassan az összeszorított combjai felé közelít.
Kibuggyantak a könnyei.
Várt, és közben rázta a hideg. Mintha odakint ácsorgott volna az éjszaka közepén.
Aztán tovább várt, de nem jött több utasítás.
Néhány perc után offolt, és gyorsan visszavette a pizsamáját. Bebújt az ágyába, összegömbölyödött, és elsírta magát.
***
– Mi a baj? – kérdezte Gergő péntek este, amikor a MountainVR keleti csúcstornyának kilátójában üldögéltek. Gergő Melvin Kadek avatarját viselte, Petra pedig a Mechanic Magic VR-sztori Zoe nevű főhősnőét.
Gergő kiült a kőkorlátra, Petra nagyon óvatosan felmászott mellé. Még VR-ban is tériszonya volt, hiába tudta, hogy ez nem a valóság, és innen nem tud leesni. A tériszony nem így működött.
– Baj?
– Aha. Egész nap úgy viselkedtél az órákon, mint valami zombi.
– Ja, nincs semmi.
– Ne viccelj! Nagy a gáz? Mondd el, hátha tudok segíteni.
Petra a semmibe révedt.
– Va… valaki… feltörte az iMasteremet.
– Hogy mi? Ez komoly?
– Félek – suttogta Petra, de valahol mégis megkönnyebbült a vallomástól. Aztán el is sápadt, ahogy rájött, lehet, hogy ezzel lehet, hogy feldühíti a csikkest.
– Várj, várj, várj! Meghekkeltek?
Petra torka elszorult. Nem akart sírni.
Csak bólintott.
– Ez nagyon durva. Figyelj! Küldök egy fájlt, telepítsd fel! Azonnal!
– Mi ez?
– Egy titkosító. Megakadályozza, hogy az a seggfej lelopja az elmentett napi emlékeidet.
– Hú, te ilyeneket tudsz? – hökkent meg Petra.
– Alap! Mondtam, hogy MI-kel akarok dolgozni.
– De ettől még ugyanúgy bele tud piszkálni a fejembe, nem? És zsarolni is tud. A privát dolgaimmal.
– Ez egyelőre arra jó, hogy ne tudja meg, hogy én is tudok róla. Ezt a beszélgetést már nem fogja megtalálni, ha belepiszkál az emléktáradba. És elkezdhetünk nyomozni utána.
– Nyomozni? Ki tudjuk deríteni, hogy kicsoda?
– Meglátjuk. Óvatosnak kell lennünk, mert ki tudja, miféle. Valamit kitalálunk. Megbízol bennem, ugye?
– Persze! És köszönöm! – Az avatarjával hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomott Gergő/Melvin Kadek arcára.
– Átugrom hozzátok holnap délután – ajánlotta fel Gergő. – Csekkolnám az iMasteredet. Direkt diagnosztika, jobb ezt élőben.
– Persze, gyere. És kösz, hogy segítesz.
***
Anyáék kíváncsian megnézték maguknak Gergőt, majd apu ciki poénjai után átugrottak a nagyihoz, hogy beállítsák a következő egy hétre neki a robotdajkát, ami segített neki eligazodni a világban: beprogramozta a régi kedvenc filmjeit, leadta az ételfutárnak a rendelést, megrendelte és kiporciózta a gyógyszereit, és befizette a számlákat.
– Nekünk két androidunk van otthon – mondta Gergő, miközben körbenézett a szobában.
– Az egy vagyonba kerülhetett!
– Hát, nem voltak olcsók, de fateromék elég jól el vannak eresztve. Az androidok egyik nagy előnye, hogy iszonyú jól tudnak főzni. Jobban, mint anyám. – Gergő megállt a könyvespolca előtt. – Mennyi könyv! Honnan vannak?
– Kaptam és vettem őket. Szeretem a papírkönyveket.
– Azta! Megvan A gyűrűk ura is? És bőrkötésben! Egyszer majd kölcsönkérhetem?
– Ha az életednél is jobban vigyázol rá.
– Nyilván. Egyébként fullos a szobád! – Gergő néhány másodpercig a nyáron készített digitális fantasy-tájképei falra vetített slideshowját nézte, de Petra gyorsan lekapcsolta a vetítést. – Na, nézzük az iMasteredet, mit tudunk vele kezdeni.
Leültek az ágyra, aztán Gergő hozzáférést kért az iMasterhez.
Petra a következő percekben dobogó szívvel figyelte, ahogy a mellette ülő Gergő elmélyülten dolgozik.
– Szóval, nem lehet újratelepíteni az op. rendszert – mondta Gergő. – Ez érdekes. Sőt, törölni sem lehet. Aha, blokkolóprogram. – Nemsokára megrázta a fejét, és Petra szemébe nézett. – Figyelj, ez nem egyszerű menet. Nem hiszem, hogy le tudjuk buktatni… Viszont szerintem ki tudom zárni, utána pedig újrahúzzuk a rendszert. Megszabadítalak tőle.
– Tényleg meg tudod csinálni?
– Ebben pro vagyok! – Gergő büszkén kihúzta magát. – Csak előbb utána kell néznem pár segédprogramnak.
Másnap Gergő megint átjött, aztán összekapcsolták az iMastereiket. Gergő vagy fél óráig ügyködött az iMasterén, végül elégedetten elvigyorodott.
– Megvan a kis patkány. Mármint a blokkolóprogramja. Csapdába esett. El is indult a frissítés. Kapsz egy tiszta, új op. rendszert, frissítésekkel. De ezeknek a telepítését ne hanyagold el. Nem is láttam még olyat, hogy valaki kikapcsolja az automatikus frissítéseket.
Petra lesütötte a szemét.
– Egyszer megzavart valami játékban, és lekapcsoltam. Aztán gondolom, úgy maradt. Tényleg sikerült?
– Naná! Ezért vagyok itt.
– És nem is fog visszajönni?
– Így már nem tud. Szerintem nem komoly hekker, inkább csak valami nyomi lúzer.
– Köszönöm! – mosolygott Petra, de aztán gyorsan elkomorult. – És a fotók, videók, meg amiket ellopott tőlem?
– Azzal nem tudunk mit kezdeni – csóválta a fejét Gergő. – Mit lopott el?
– Sok mindent. Le…levetkőztetett a tükör előtt, lefilmezett… Beleturkált a dolgaimba.
A tehetetlenség elemi erővel hatalmasodott el rajta. Mintha a csikkes még mindig itt lesne rá.
– Ne aggódj, szerintem nem fogja közzétenni.
– Ezt honnan tudod?
– Gondold végig! Miért tenné? Te nem jelentesz neki semmit, szerintem csak azt élvezte, hogy hatalma van feletted. De ennek vége van.
Ez csak kicsit nyugtatta meg Petrát. Ettől még belelestek az életébe, megalázták, és ellopták a titkait. Nem tudhatja, mi történik azokkal a felvételekkel. Bármikor előkerülhetnek, és mindez csak azért, mert hülye volt.
Egymás szemébe néztek.
Gergő váratlanul közelebb hajolt, és megcsókolta.
Petrát annyira meglepte a csók, hogy megdermedt. Gergő nem csak szájon csókolta, hanem bepréselte a nyelvét az ajkai közé.
Aztán mosolyogva eltávolodott tőle.
Ráadásul nem is vette észre a megrökönyödését, mert újra közeledni kezdett. Petra ösztönösen hátrébb hajolt, de Gergő szája tovább közeledett, aztán a fiú átkarolta, és lágyan hanyatt döntötte az ágyon. Megfogta a mellét, aztán rámászott, és közben a száját nyálazta.
Petra végre magához tért a döbbenetből, és elfordította a fejét. Megfeszült, és megpróbálta eltolni magától a fiút.
– Mit művelsz? – nyögte ki végül.
Gergő értetlenül ránézett.
– Hogy érted?
– Kérlek, ne csináld – kérte Petra remegve.
Gergő arca elfelhősödött, de gyorsan arrébb húzódott. Petra felült, aztán hosszú másodpercekig csak ültek egymás mellett, és hallgattak.
– Ne haragudj! – nézett rá végül Gergő. – Én csak… azt hittem… Azt hittem, kedvelsz.
– Kedvellek, de… ez nem így működik.
– Megmentettelek attól a perverz állattól, mi nem működik így? – fakadt ki váratlanul Gergő. – Hálásnak kellene lenned, nem?
Petra hitetlenkedve nézett Gergő szemébe.
– Csak ezért segítettél? Hogy megdughass?
– Nem, dehogy is! – tiltakozott Gergő. – Nem úgy értettem.
– Most menj el.
– Ne már. Tényleg ne haragudj. Kicsit beindultam. Jó csaj vagy, kedvellek, és szívesen segítettem. Ne haragudj. Legközelebb vigyázok. És elkezdhetünk közösen nyomozni a fickó után.
Petra mély levegőt vett, és megpróbálta elnyomni a dühét.
– Nem kell. Nem szeretném. Tényleg köszönöm, hogy segítettél. Hálás vagyok érte. De most kérlek, menj haza.
Gergő néhány másodpercig az arcát fürkészte, azt próbálta kitalálni, mennyire gondolja komolyan. Aztán elfintorodott.
– Ahogy akarod – vont vállat.
– Tényleg köszönöm, hogy segítettél.
– Nincs mit – mondta dühösen Gergő, és távozott.
***
Innentől kerülték egymást, úgy tettek, mintha semmi sem történt volna közöttük.
Gergőt később egy törékeny, kilencedikes lánykával látta együtt a VR-aulában. A suli azon a héten harsány retro sci-fi környezetbe öltözött, a lekerekített dizájnú asztalok és székek között jetpackező prémiumavatarok repkedtek, de a legmenőbbek a 20. századi sci-fi filmekből származó, ultragagyi robotos avatarok voltak.
Gergő barátnőjét Szilvinek hívták, és állandó iskolai avatarja is önmaga digitalizált mása volt, de extraként egy narancsvörös rókafarkat viselt, melynek a végét mintha fehér festékbe mártották volna.
A csikkes legalább valóban eltűnt, egyetlen üzenetet sem küldött többet. Petra eleinte rettegett, hogy a videóit, titkait elküldi az ismerőseinek, de semmi ilyen nem történt.
Lassanként megpróbálta elfelejteni.
Barnabással még november végén kezdtek el VR-ban dumálni, és miután Petra következő év január végén visszajött az USA-ból, a Disney-s ösztöndíjas utazásról, egyszer csak azon vették észre magukat, hogy járnak.
Petra nem gondolta volna, hogy ő is bejön Barnabásnak, ennek ellenére óvatos volt: hiába tetszett neki nagyon a fiú, nem bízott benne. Barnabás azonban más volt, mint Gergő, egyáltalán nem nyomult. Az első igazi találkozásokkor mégis félt tőle, félt, hogy a fiú hozzáér, letámadja, fogdosni kezdi.
Barna fánkozni hívta, aztán korcsolyázni mentek együtt a Városligetbe, utána hazakísérte, később forró csokizni vitte, és szinte minden este a MountainVR-ban lógtak.
A rossz érzései lassan elhalványultak.
A csikkesre mégis naponta gondolt.
Sőt, minden alkalommal, mielőtt online-ra váltott.
***
A Disneys nyereményutazás végén ajándékba kapott egy méregdrága VRGame/pro grafikusalkalmazást, amibe azonnal beleszeretett. Hirtelen nagyon könnyen tudott meglepően profi dolgokat tervezni.
Eleinte csak a lehetőségeit próbálta, majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdett egy saját kis VR-történetjátékon dolgozni. Egyszerű történet volt, sematizált szereplőkkel: arról szólt, hogy a játékost egy Csikkes nevű sötét figura meghekkeli, és egyre agresszívebb módon zaklatja. Valójában nem is játék volt ez, mert alig akadt benne interakció, Petra egyszerűen azt akarta, hogy aki kipróbálja, rájöjjön, milyen érzés, amikor valaki más behatol a privát életébe, hozzáfér a titkaihoz, alá-fölé rendelt viszonyt alakít ki, zsarolja, zaklatja.
A játékban valószínűleg mindenki gondolkodás nélkül hívta volna a szülőket vagy a rendőrséget, de erre Petra nem adott lehetőséget, azt akarta megmutatni, hogy miért nehéz ezt megtenni, és mennyire retteg az ember a vélt következményektől, de ezáltal egyre durvább helyzetekbe sodródik.
Végigvette a csikkes összes játszmázását, és a saját emlékeiből építette fel a jeleneteket. A csikkes helyébe képzelte magát, néhol a drámai hatás kedvéért rémeket, a falakról csüngve figyelő szörnyetegeket alkotott a játékos valóságába, amelyek akkor aktiválódtak, ha valaki nem engedelmeskedett.
Közben egyre inkább úgy érezte, valójában óriási szerencse, hogy ennyivel megúszta.
Négy hónapig dolgozott egy öt részre osztott, három napon át háromszor tíz percet igénybe vevő játékon.
Az Életjáték címet adta neki. Megmutatta Barnának, de azt nem merte elmondani, hogy honnan jött az ötlet. A fiúnak nagyon tetszett, és ezen felbuzdulva Petra próbaképpen beadta egy országos kreatív diákpályázatára.
Bejutott az első tízbe, és a pályázata hamarosan nyilvánossá vált. A tanárok elkezdték mindenkinek ajánlgatni az Életjátékot, és úgy fogalmaztak, nagyon fontos kérdésekről beszél nagyon éretten és nagy beleéléssel.
Szilvi, Gergő barátnője nem sokkal később, az egyik szünetben odajött hozzá. Újabban a rókás helyett macskás avatarmódosítást viselt.
– Szia! – szólította meg Szilvi. – Ne hari a zavarásért… Kérdezni szeretnék valamit.
– Csak nyugodtan.
– Nem itt – nézett körül Szilvi, és hegyes fülei is hátrafelé fordultak egy pillanatra. – Lehetne személyesen? Meghívlak mekizni.
***
Sült krumplit majszoltak a Nyugati McDonaldsban, két szívószálból szürcsölték a közös kólát, és Petra rájött, hogy a randikon kívül mostanában nem nagyon járt el otthonról. A legtöbb barátjával VR-ban tartotta a kapcsolatot.
A személyre szabott, kiterjesztett valóságalapú reklámok úgy keringtek körülötte, mint a keselyűk: a McDonaldos kedvezményajánlatok mellett körömlakk márkák kellették magukat, Gizmo-, Aleya- és Zunda-madárkák csicseregtek a fülébe szlogeneket, és új VR-világok ígértek feledhetetlen élményeket.
– Gergőről akarsz kérdezni? – tippelte Petra.
– Nem, dehogy! – hökkent meg Szilvi. – Annak már hetek óta vége. Miért?
– Akkor miről van szó?
– Várj, várj! Ugye ti nem jártatok?
– Csak majdnem. Hagyjuk is a témát.
– Oké, én sem akarok arról a seggfejről beszélni. Viszont kipróbáltam az Életjátékot.
– Ó!
– Nagyon tetszett, el nem tudom képzelni, hogy raktad össze ezt egyedül. De… Ezt kitaláltad, vagy… van valami… – Szilvi kibámult az ablakon – valóságalapja is?
Petra beharapta az ajkát.
– Miért? – kérdezett vissza óvatosan.
Szilvi habozott.
– Mert… valami hasonló dolog történt velem is néhány hónapja. Szinte pontosan ilyenekkel szívatott valaki. Ha nincs Gergő, és nem segít lepucolni a hekkervírusokat…
– Tessék? – Petra elsápadt. – Ge… Gergő segített?
– Igen, miért?
– Az Életjáték megtörtént velem – mondta rekedten. – Egy fickó feltörte az iMasteremet, belepiszkált a privát dolgaimba, és… dolgokra kényszerített. És… nekem is Gergő segített.
Egymás szemébe néztek, és lassan elkezdett felépülni bennük az igazság.
– Basszus, én lefeküdtem vele! – kapta el Szilvi a tekintetét. – Hagytam neki, hogy… Csak mert…
Petra megfogta Szilvi remegő kezét, és megszorította, de közben szánalmasan naivnak érezte magát. Egyszerre olyan egyértelműnek tűnt az egész sztori, de akkor mégsem rakta össze a részleteket.
Órákig beszélgettek. Összevetették a történeteiket: Gergő ugyanúgy terrorizálta, felvételeket lopott, fájlokat törölt, aztán eljátszotta a hős megmentőt. Szilvi pedig hagyta magát, azt hitte, ez így működik, hiszen hálásnak kell éreznie magát, a fiúk pedig néha ilyen durván rámenősek.
***
A gimi legtöbb órája virtuális valóságban zajlott, de keddenként a kötelező sportnapon be kellett menni az újbudai sportközpontba.
Gergőt a nap végén, a bejáratnál várták meg, és szólították le:
– Hát… ti? – hökkent meg a fiú, amikor meglátta Petrát és Szilvit együtt. – Ti ismeritek egymást?
– Igen – felelte fagyosan Petra. – Jóban vagyunk egy ideje. Kipróbáltad már az Életjátékot?
– Csak hallottam róla. Nem nagyon van időm mostanában játszani. De gratulálok hozzá.
– Gondoltam. Arról az őszi hekkerzaklatóról szól, tudod, akitől te mentettél meg.
– Emlékszem, igen.
– Meg arról a másikról, akitől szintén te mentettél meg – tette hozzá nyersen Szilvi. – Micsoda véletlen, ugye?
Gergő nyelt egyet.
– A következő barátnődet is így szeded majd össze? – kérdezte keményen Petra.
– Miről beszélsz? – Gergő csípőre tette a kezét. Közelebb lépett, és fenyegetően föléjük tornyosult.
Petra nem ijedt meg. Már nem volt mitől megijednie.
– Arról, hogy mit tettél. Hogy megfélemlítettél bennünket, elloptad a titkainkat, aztán meg úgy csináltál, mintha te lennél a megmentő lovag.
– Mégis mit képzeltek magatokról? – förmedt rájuk Gergő. – Na, idefigyeljetek! Egyvalamit ne felejtsetek. A titkaitok még mindig nálam vannak. Minden, amit csináltatok, gondoltatok. Ha békén hagytok, nem kerülnek ki sehova. Ellenkező esetben…
Petrát teljes nyugalom szállta meg, főleg, mivel a retinalencséje rögzítette az iménti beismerést.
– Tőlem azt csinálsz velük, amit akarsz. Küldd szét az egész sulinak. Nem érdekel. Viszont ki fog derülni, mit csináltál. És akkor nem fogsz bejutni sem a Google-höz, sem máshova. Ilyen emberekre nincs szükségük.
Gergő elsápadt, aztán hebegni-habogni kezdett:
– Ezt nem… ne csináljátok már! Nem úgy gondoltam, én csak… Letöröltem már mindent. Megbántam az egészet. Tényleg!
– Megbántad? Fogalmad sincs, mit tettél, és hogy milyen érzés volt. Fogalmad sincs! El fogunk menni az igazgatóhoz.
– Kérlek, ne! Bocsánatot kérek. Már régen meg kellett volna tennem…
– Akkor vetkőzz! – mondta hirtelen Szilvi.
Petra meglepetten fordult a fiatalabb lány felé, mert ilyesmiről előtte nem beszéltek.
– Hogy mi? – döbbent meg Gergő.
– Gyerünk! – parancsolta Szilvi. – Itt és most. Ha megteszed, talán nem jelentünk fel.
– Ne csináljátok már! Kérlek!
– A te döntésed – vont vállat Szilvi. – Most légy bátor, ne amikor arctalanul fenyegetőztél. Told le a nadrágodat. És az alsót is.
Gergő ijedten körbepillantott, aztán újra vissza rájuk.
Egyik lábáról a másikra állt, és szinte parányira töpörödött előttük.
– Érzed már?! – kiabálta Petra, ahogy felszínre buggyantak a mélyre eltemetett emlékei: a csikkes megaláztatásai és játszmázásai, ahogy a tükörben meztelen önmagát bámulja, a teljes kiszolgáltatottság, ahogy rettegve próbál elaludni, ahogy arra gondol, jobb lenne másnap fel sem ébredni. Aztán Gergő erőszakoskodása, végül a felismerés, hogy a kettő valójában ugyanaz a személy. – Hogy milyen, amikor teljesen tehetetlen vagy? Amikor megbénít a félelem?! Érzed?
Végigmérte a holtsápadt, megsemmisült Gergőt, és ettől váratlanul teljes nyugalom szállta meg.
Keserűen csak ennyit mondott:
– Töltsd le az Életjátékot. Mert valójában neked írtam, csikkes.
(vége)
#Ez is érdekelhet a korábbi hírlevelekből
2025 áprilisi hírlevél - Hírek az új regényről | Tavaszi, nyár eleji sci-fi könyv- és képregény megjelenések | Menő sci-di ötletek: A jövőbelátók | Jönnek a robotok | Beszélgetések, író-olvasó találkozások júniusban | Brandon Sanderson-interjú, Dűne 2 - forgatási érdekességek, az Apple-székházról, és sok minden más
A Felfalt kozmosz, avagy egy négyszer elkezdett regény története - A legutóbbi sci-fi regényem háttere és születése | hírlevél #16 - extra
2025 márciusi hírlevél - közelgő sci-fi sorozatok | Utazás az univerzum végéig | A legjobb űrben játszódó sci-fi sorozatok, ami nem Star Trek | Nők a világűrben | Menő sci-fi ötletek: nagy, rejtélyes objektumok (BDO-k) | Podcast sorozat sci-fi/fantasy írókkal | 10 perces időgép!